nite_club 2009.08.15. 16:47

allegro, prága

az allegro a prágai four seasons szálloda étterme. prága közepén, a belvárosban, tulajdonképpen megközelíthetetlen helyen, mert gyalog 467 millió nem prágain kell átvágni magad, kocsival meg a gigadugó néz szembe az emberrel. megoldottam,  remélem nincsenek térfigyelő kamerák.

belépéskor furcsa szemüvegű, kissé agresszív arcú ányecska fogadott, asztalhoz vezetett, és leültetett. a terem szép, nagy, olyasmi méretű, mint a budapesti páva volt. este hatkor mi voltunk az elsők, kilenc körül, amikor eljöttünk nagyjából félház volt. teljesen normális pincércsapat, sajnos az ételeket mindig a terminátor hozta, nem csak nekünk, mindenkinek, akkor is, ha három tányérral kellett birkóznia. ez elég szokatlan. mosoly nélkül elmondta mi van a tányéron, aztán viszlát. a körülöttünk dolgozó srácok közül majd mindegyik jobban beszélt angolul és kedvesebb is volt. néha feltűnt egy (szerintem) amerikai hölgy, aki folyamatosan szemmel tartotta a rendszert, pakolt, rendezkedett, kérdezett. kellemes, nem tolakodó jelenség, gondolom főnökféle. a vacsora felénél megjelent egy magyar úr, aki odaadta névjegykártyáját (kaja-pia manager), és kérte, hogy azonnal szóljunk, ha szükségünk van valamire. wow.
kenyérkosár, egy-egy pohár prosecco, étlap, borlap. kicsit körülményes ez a cseh korona dolog a magyarnak, mert az eurot már megszoktam, az fejben megy, de pont fogalmam sem volt az aktuális korona árfolyamról, így aztán pislogtam egy darabig, amíg a zsebinternet nem segített. kaján nem spórolunk, úgyhogy mindketten hármat választottunk. vannak menük is, de azok valahogy nem jöttek át. olaszosnak tűnt, akkor meg az adagok rendben vannak, nem degusztálunk...
a borlap sajnos katasztrófa, hihetetlen árréssel dolgoznak. minden szekcióban az induló tétel 15 ezer forint körül volt, kettővel lejjebb már a 40 ezres sávban dolgoztak, és pillanatok alatt zuhantak át a százezres tételekbe. faustonál 6 ezerért komoly ár/érték arányú bort lehet inni, 24 ezerért pedig nagyon tisztességes brunello-t. itt brunello nem volt 70 ezer alatt. a borivó kedvemnek annyi is lett, minden fogáshoz kértem egy pohárral, azok viszont elég jók voltak, elég normális árakon. sajnos a zweigelt megint előkerült, de nagyságrenddel jobb volt a merlot-val keverve, mint az ikarusban.
előre mondom, hogy nem vagyok jó étteremkritikus, mert megélni szeretem az élményt, nem kattingatni, meg jegyzetelni. ennek megfelelően nem emlékszem mindenre, bár utólag be lehet a dolgokat a honlapról azonosítani… majd fejlődök, megígérem :)
szóval, a kenyérkosár magáért beszél. ami nem volt benne, az nem is létezik. komolyan kellett koncentrálni, hogy ne zabáljam tele magam már az elején.
üdvözlő: tonhaltatár, beazonosíthatatlan zöldség algába tekerve kaviárral a tetején, répahab. ezt a habdolgot lassan el lehet felejteni, jó-jó, de igazából semmi. a zöldségdarab kérdőjel, a kaviár nagyon komoly. a tonhal is rendben volt, semmi extra.
elő 1: libamáj háromféleképpen. frissen sütve, parfé, és hidegen, édesen. a frissen sült darab kicsit megpörkölve, de érdekes módon nem túlsütve. a parfé pici piskótatésztán, csokiporral bevonva sóvirággal. ez egészen elképesztően finom volt. a hideg már, két ostya közözz édes körettel, amiből a kókusztejet tudtam azonosítani, a többit túl hamar tettem be az arcomba.
elő 2: tonhal háromféleképpen. párolva, sütve, nyersen. nem én ettem, csak megkóstoltam, mindhárom nagyon finom volt, jól érezhetően az alapanyag minősége vitte a tányért előre, de nagyon szépen bántak vele, abszolút alárendelve a többi hozzávalót. szuper volt.
közép 1: rizottó konfitált kacsával. amikor kihozták, megijedtem, mert nem nézett ki valami jól. szerintem a szokásosnál hígabb lett, és nem alkalmazkodtak a helyzethez. ezt így mélytányérban adtam volna. ízre egészen kiváló, most is érzem… :)
közép 2:  rikottával töltött, megjegyezhetetlen nevű tészta, kicsi langusztával, padlizsánhalommal. ez is tökéletes tányér. sokat járok a faustoba, és az első falat után az az ízvilág kapott el. második falat sajnos nem volt, a csajom nem adott többet, pedig ajánlottam cserébe rizottót.
 
fő 1: borjú háromféleképpen. bélszín és mirigy az első tányéron, és az arca a másodikon. a bélszín káprázat a cukkini tempurával, a mirigy zöldségmorzsával és sörhabbal jó, kicsit túlkészült. a sörhab viszont nem mosószerízű… :) az arc egészen tökéletes, nekem az este tányérja. roppanós spárgával, répával és talán krumplipürével, semleges habbal. percekig vakartam a tányért az utolsó ízmaradványokért.
fő 2: örgöghal libamájjal. a hal tökéletes, a libamáj szerintem felesleges, nem találtam semmilyen összhangot. a köret rukkola, rikotta és citrusos cucc. ezekből nem ettem, nem kaptam.
desszert: nem tudom, mi volt a neve, paradicsom, mozarella fagyi, és fincsi krém egy fehércsoki toronyban.  finom volt, de mikor megláttam, megbántam. rendes desszertet kellett volna rendelnem, mert így nincs igazi info, hogy milyen a cukrász. a csajom kapitulált desszert nélkül.
viszlátbonbon: parádé
az egy csillagot feltétlen megérdemli, szerintem többet is, az általam eddig egyetlen meglátogatott három csillagos étterem színvonalát hozza, de nyilván kell is neki. a magyar csúcs ezt stabilan ugyan nem éri el, de nincs olyan messze.
borravalóval együtt kereken 10.000 cseh koronát fizettem, az valamivel 400 euró alatt van.
a hely szép, a kaja káprázatos, a szerviz kicsit béna, a borhelyzet tragikus, ezért most 7 nite pontot kapnak. még visszanézek idén.
allegro, four seasons, prága
 
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://niteclub.blog.hu/api/trackback/id/tr1001311419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dontals 2009.08.16. 12:25:56

Nagyon jól néznek ki képen is ezek az ételek, már-már így is jól laktam velük.

Bár ezek nem valami nagy adagok, de nagyon gusztusosak. Én is végigkóstolnám őket :)

nincsde 2009.08.16. 13:03:34

Te nem félsz az APEH-től, hogy egy ilyen kajálás után megkérdi, honnan van rá zsé? :))) Irigyellek, hogy Prágában 100 rongyért tudtál enni...

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2009.08.16. 13:04:47

Nem ez az arc volt múlkor villányban és panaszkodott, hogy nem kapott sört :-) ?
Amúgy nem értem, minek Prágában ilyen flancos helyre menni, amikor faszán be lehet kajálni a kocsmákban cseh remekekből, hogy a sörről ne is beszéljek.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.08.16. 13:05:23

Na, gratula, rögtön a második posttal címlapon. Persze majd jönnek a mikroadag-fitymálók, de hát ez a kritikusok sorsa... :)
Korrekt kajáknak tűnnek, ráadásul nem is kis adagnak (például a libamájas tányér szinte gigantikusnak látszik).

nite_club · http://niteclub.blog.hu 2009.08.16. 13:29:01

@Megköszönöd az italt,hazamész, kivered: villányban csak a hülye sörözik, meg az, aki nem tudja, hol van.
egyébként máskor faszán be is kajáltunk. a kedvencem az a kocsma, ahol ha megeszel 1 kg színhúst, akkor feltesznek a dicsőségfalra :)

nite_club · http://niteclub.blog.hu 2009.08.16. 13:29:35

@nincsde: francokat. én vagyok az apeh. eddig zsebre büntettem, most élvezem a gyümölcsét :)

nite_club · http://niteclub.blog.hu 2009.08.16. 13:31:24

@Before: olaszos konyhát visznek, ott meg azért illik adagot adni. az étlap is úgy épül fel, hogy nem 5-6, hanem max 3 fogás, plusz a desszert.

én teleraktam a bendőm... :)

mokkaczuka 2009.08.16. 13:45:57

Klassz! Bár engem így ránézésre idegel a négyszögletű tányér, de klassz.

Olasz viszonylatban vannak esetleg élményeid? Mondjuk Velencéből? Ha igen, előre is kösz, a bloghoz grat.

Mirko 2009.08.16. 14:07:27

@Before: lennék én az első. :]
Egyébként értem én, hogy trendi dolog ez, és kötelező érte lelkesedni. Csak ilyenkor felhorgad egyesekben - például bennem is - a parasztvér, hogy egy kilóért eszik a blogger hat falatot, ráadásul olyan kajákból, amik úgy néznek ki, mint amire ráfújta a séf az orrát (vagy szimplán csak odahányt - az pedig, hogy nehéz eldönteni, mi az ennivaló, és mi a dekoráció, szintén fura a magamfajta véglénynek).
Nem a gazdagság irritál, hanem a sznobság: ugyanígy nyúl egy kéz a fejemben lévő kismegszakító felé, mikor prémium minőségű(-nek kikiáltott) macskakaja-reklámot látok a tévében.

A bloggernek pedig ajánlom figyelmébe a poszt-törő "tovább"-linket.
segitseg.blog.hu/2007/01/02/hogyan_helyezhetsz_el_bovebben_linket

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.08.16. 14:22:31

ezeket a habokat mindig utáltam, komolyan mintha valami varangy petézett volna oda... súlyosan gusztustalan, soha nem bírtam hozzányúlni olyan ételhez, amit így rontottak el.

harmincas 2009.08.16. 14:30:25

A "szervíz" kicsit béna? Nocsak, autót vagy gépet is szerelnek ott? A magyar nyelvben ugyanis - függetlenül az angoltól - ezt jelenti a szó. Amire te gondoltál, az a kiszolgálás.

Ja, és a mondatok kisbetűkkel kezdése is marha idegesítő.

nite_club · http://niteclub.blog.hu 2009.08.16. 14:45:27

@mokkaczuka: ha megmondod hová mész, tudok segíteni. ott még nem ettem ilyen helyeken, de ismerek olyat, aki azt a vidéket keni, vágja.

nite_club · http://niteclub.blog.hu 2009.08.16. 14:47:19

@Mirko: szerintem ez nem sznobság. egy másfajta étkezési kultúra. a baj az lenne, ha nem lehetnem választani. de szerencsére lehet :)

a linket köszi, keresem a megoldást egy ideje :)

nite_club · http://niteclub.blog.hu 2009.08.16. 14:48:30

@harmincas: ha rövid "i"-vel írod, akkor lehet használni étteremre is. egyébként meg használják erre is, de legközelebb ígérem, kiszolgálást fogok írni!

nite_club · http://niteclub.blog.hu 2009.08.16. 14:55:12

@Rékuc: szerintem is felesleges, használni nem használ, de furánnéz ki. a szerencse az, hogy nem is árt!

Mirko 2009.08.16. 14:57:57

@nite_club: korrekt válasz, igazat kell, hogy adjak. :] (Azzal a kiegészítéssel, hogy tapasztalatom szerint akik ilyennel foglalkoznak, azok bizony úgy csinálnak, mintha ez lenne az egyetlen elfogadható étkezési kultúra - tetszik ez a megközelítés! -, és aki ezt nem tudja/akarja magáévá tenni, az csőcselék, aki a levegőt se érdemli meg. Illetve mintha őket magukat az asztal körül kergették volna, ha háromévesen a konfitált libamáj-habos szarvasgomba-trüffel helyett tejbegrízt kért volna.)

A linkkel kapcsolatban pedig: örülök, hogy segíthettem. :]

nite_club · http://niteclub.blog.hu 2009.08.16. 15:02:29

@Mirko: van nekem egy ismerősöm, akinek nagyon sok pénze van, tudod, aki szinte bármit megvehet :) egysze együtt ültünk a prérin, vaksötétben, egy üst rotyogó marhapörkölt mellett. a kezében műanyag tányér, benne a pöri, kenyér és koviubi. a következő mondat hagyta el a száját: édes fiam, aki ezt nem élvezi, annak nem való szar se.

szerintem is így van :)

BTM · http://dokumentalis.blog.hu 2009.08.16. 15:11:04

Ez kimondottan visszataszitó látvány:
m.blog.hu/ni/niteclub/image/allegro/allegro9.JPG

Ha csinálnál egy-két fotót a helyszinről is (utcakép a bejáratnál, belülröl az egység, "furcsa szemüvegű, kissé agresszív arcú ányecska", stb.) sokat dobna a későbbi posztokon.

Mirko 2009.08.16. 15:14:51

@nite_club: erről van szó, megdumáltuk! :]

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.08.16. 16:10:47

@Mirko: nem kötelező lelkesedni, de ostobaság látatlanban sommásan ítélkezni. A blog első postjában szereplő satóviszben én magam is vacsoráztam egy hete. Miheztartás végett mondom, hogy 180 centi vagyok simán 100 kiló fölött, egy kisebb falu napi adagját is be tudom gyűrni adott esetben. Viszben összesen ettünk hét fogást, amik ránézésre maximum fele ekkorák lehettek. Az ilyen helyeken azonban másképp működik a dolog, az ember próbálja felfedezni az ízeket, az összetevőket, alaposabban megrágja, jobban kiélvezi a falatokat. Egy ilyen vacsora simán eltart két órát is, ennyi idő alatt egyszerűen van ideje az ember gyomrának észrevennie, hogy kaja került bele és jól lakik. Teljesen másképp, mint amikor tíz perc alatt belapátol egy talicskányi mirelit sültkrumplit panírozott húspépből készült gordonblővel.
Simán elhiheted, hogy nekem az után a hét fogás után tökéletesen tele lett a belem, annyira, hogy a plusz ajándék tortácskának csak a felét bírtam megenni.
Persze nevezheted sznobizmusnak, nem probléma, de ezzel csak magadat áltatod, én simán betolok egy vajling pörköltet a hokedlin, ha ahhoz van kedvem és jól is esik.

wittmanboy 2009.08.16. 16:20:01

Végre nem egy odakozmált gasztorblog. Nice! Én mondjuk nem baszn@m el a michelin csillagos experience-t fotózgatással, dehát mindenki maga tudja, hogy mi a jó neki:)

Mirko 2009.08.16. 16:31:56

@Before: de szigorúan csak a Péter Anna által a Malackarajon levezetett platinaszabályok szerint készítve, ugye? (Saját hentesnél vett tudomisén, fél évig érlelt Kobe-marhából, a Kopár legdrágább vörösborával ízesítve, satöbbi...)

Jó, ez volt az irónia.

Értem én a gondolatmenetet, de lám csak, milyen derogatívan írtál a mindenki számára elérhető kajáról... Mondom, nem azzal van a baj, hogy "ilyen is van" - elvi demokrataként csak azt tudom mondani, hogy aki tudja és akarja, az csinálja: egye ezt, így. A bajom annyi, hogy az általam ismert (számos) gasztro(-érintettségű) blogok felében ezt a szemléletet tolják az ember képébe, a másikban ugyanez megy, csak otthonfőzéssel. Egyetlen színvonalas kivételt tudok csak, szerencsére olykor ő is főoldalas.

Könyörgöm, másról nem is szólhat a nóta? (Avagy: "[...]ne álmodjon jó ételeket, a mindenségit! - Álmodjon arról, hogy egyáltalán jó, ha van mit enni!")

Ajánlom a "sznob" fogalmának definícióját. Egyébként pedig: ez tényleg elit dolog, éppen ezért nem kéne úgy csinálni, mintha mindenki számára elérhető, követendő minta lenne. Lehet beszélni, írni róla - de hogy mindenki csak erről képes írni, ami az átlag számára elérhetetlen, és mintegy ennek kihegyezéseképp valami parnasszusi csúcsként kezelik a közvetítők...nem jó ez így, azt gondolom.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.08.16. 16:54:39

@Mirko: igenis derogatív értelemben írok a napjaink egyenmoslékjairól. Gyatra minőségű mirelit krumpli, hulladékanyagokból összetákolt "húsétel". Már az is szomorú, hogy ezt otthon megeszik az emberek, de az egyenesen vérlázító, hogy fel is szolgálják, nem egy helyen, étteremben. Mindenki számára elérhető. De kajának nem nevezném. És persze, lehet mutogatni, hogy jajj a sok szegény ember, lenézem őket, meg amit esznek, de ez sem igaz. Ezek a szarok gyakran jóval drágábbak, mint amennyiből odahaza lényegesen jobb minőséget ki lehet hozni. Meg nem mondom, mennyi lehet a legolcsóbb teszkógazdaságos mirelit sültkrumpli, de tegnap reggel jártam a piacon és 110-120 ft volt a krumpli kilója. Ha az anyagveszteséget hozzáadom, akkor is 140-150 ft-ból jön ki kilója, ennek feltételezem simán duplája lehet a kiváló minőségű mirelit. Csirkecombot kapsz 600 Ft-ért, a húspépes szarok ennél többe kerülnek. Hova ragozzam? Ami szar, az szar, bármikor a nevén nevezem.

Teljesen egyértelmű, hogy egy Allegro, egy Visz, vagy bármilyen másik csillagos hely nem az átlag számára van, pontosabban nem a kevésbé tehetősek számára. Sokak számára elérhetetlen, de itt már két külön dologról beszélünk. Főleg, hogy az egész eszmecsere onnan indult volna, hogy probléma-e, hogy nem adnak nagy adagot egy ilyen helyen...

nite_club · http://niteclub.blog.hu 2009.08.16. 17:01:43

@wittmanboy: jaja, írtam is, hogy megélni szeretem, nem fotózni, és kicibálni a szakácsot, hogy hány mikroliter havasi gyopárról szedett harmatot lehelt rá az ördöghal köreteként szolgáló konfitált kapribogyóra :)

néha bele iz zabálók, vagy megeszem, mire eszembe jut a fotó :)

nite_club · http://niteclub.blog.hu 2009.08.16. 17:07:22

@Mirko: ne bántsd szegény kobe marhát, szerencsétlen azt hiszi ő a király, masszírozzák, sörözik, aztán egyszer csak agyonverik árammal... :)

egyébként azt gondolnám, hogy mindig, mindenhol az alapanyag a lényeg. akármilyen is az étterem, ha minden, mindig friss, akkor egész egyszerűen nem lehet rossz. és mindegy, hogy ez pacal a piacon, vagy kobe marha párizsban.

az is ide tartozik, hogy évi 4-5 alkalommal megyek ilyesmi helyre, és bőven elég is. aki folyamatosan így eszik, és nem rándul görcsbe a gyomra a harmadik napon, az hazudik... viszont szerintem néha-néha kell...

Mirko 2009.08.16. 17:10:24

@Before: ne dühöngj, nem érek annyit. Tekints egy szimpla trollnak, ha attól jobb lesz a vércukrod.

Az adagok méretét onnantól kezdve, hogy neked megfelel, szükségtelennek láttam vitatni. Szerintem továbbra is röhej ugyan, de nincs további hozzáfűznivalóm. Tudomásul vettem. Találtam viszont "kapaszkodót" a mondandód másik részén, kifejtettem hát arról a véleményemet. (Az "eszmecsere" nem azt jelenti szerintem, hogy egyetlen, adott esetben már megbeszélt témán helybetopizunk. :] )

Egyébként imádok főzni, lehetőség szerint a legjobb ár-érték arányú alapanyagokból, szellemesen, de semmiképp nem elcsábulva a nagyvilági bolondériáktól. Ebben a mondatodban hát semmi kivetnivalót nem találok, én se mondhattam volna jobban (és ha tudnád, mennyiszer mondom is!): "Ezek a szarok gyakran jóval drágábbak, mint amennyiből odahaza lényegesen jobb minőséget ki lehet hozni."

Béke veled! :]

Mirko 2009.08.16. 17:13:58

@nite_club: nem a fasszopás kedvéért, de egyre inkább rokonszenves a hozzáállásod és a stílusod.
Ismét nem tudom vitatni a mondandódat. :]

Delceg 2009.08.18. 00:23:32

Hihetetlen jó a blog! gratulálok! csak így tovább :)
süti beállítások módosítása